A szabály az szabály!

Vallási okok miatt nem akart kezet fogni a hivatalnokokkal egy algériai asszony, amikor megkapta volna a francia állampolgársági papírjait. A hivatal erre merészet húzott: megtagadta tőle az állampolgárságot azzal az indokkal, hogy az asszony képtelen az asszimilációra. Az ügy a legfelsőbb szintekig jutott.

foto

Átlagosnak induló kis hivatali ünnepség zajlott 2016. június 24-én a dél-franciaországi Grenoble-ban. Az Isère megyei prefektúrán az új francia állampolgárokat köszöntötték, köztük egy algériai asszonyt, Madame B. A.-t, aki már hat éve élt házasságban francia férjével.

Ennyi év házasság után az állampolgárság megszerzése rutin eljárásnak tűnt, ám a történet ott a hivatalban olyan fordulatot vett, amely komoly vitát váltott ki Franciaországban a bevándorlásról, integrációról és az ezzel kapcsolatos állami feladatokról.

 

Az asszony ugyanis a sajtó beszámolói szerint jelezte, hogy a dokumentumok átvételekor “vallási okok miatt” nem hajlandó kezet fogni a ceremóniát vezető férfi hivatalnokkal, a prefektúra titkárával, illetve az ott megjelent megyei képviselővel, aki szintén férfi volt. Az iszlám tanítása szerint ugyanis a férfi és a nő közötti testi kontaktus tiltott, ha nem rokonokról van szó.

A prefektusi titkár a történtek miatt ott, helyben úgy döntött, hogy akkor nem is adja át a papírokat, ugyanis Mme A. érdemtelenné vált a francia állampolgárságra.

A kézfogás megtagadásával ugyanis egyértelműen kinyilvánította, hogy “elutasítja a francia közösséghez történő ASSZIMILÁCIÓT”.

Forrás

Címkék:
Tovább a blogra »