A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya a 2018-as Év Gyógynövényének a levendulát választotta.
Az MGYT Gyógynövény Szakosztályának célja, hogy hozzájáruljon a gyógynövények megismeréséhez és szakszerű alkalmazásának terjedéséhez. Ennek jegyében indította útjára 2013-ban az év gyógynövénye kezdeményezést. Sokak örömére a levendula 2018-ban kivívta az év gyógynövénye címet.
A levendula története
A mediterrán vidékről származó levendula már több ezer éve ismert és alkalmazott gyógynövény.
Napjainkban Európában a valódi vagy más néven keskenylevelű levendulát (latinul: Lavandula angustifolia) termesztik gyógyászati célra, de a hagyományos népi gyógyászatban egyéb fajokat is alkalmaznak.
Már az ókorban is alkalmaztak gyógyászati célból sebek fertőtlenítésére (erre utal a növény latin neve is: lavare – mosni), valamint álmatlanság kezelésére. Ma már nehezen eldönthető, hogy az ókorban-középkorban a jelenleg elterjedt keskenylevelű levendulát, vagy valamelyik rokon faját használták-e.
A levendula hazai ipari célú termesztését Franciaországból származó tövek telepítésével 1920-ban Bittera Gyula indította el a Tihanyi-félszigeten.
Melyik részét használjuk?
Napjainkban a gyógyászatban a levendula liláskék színű virágát vagy ennek sajtolásából készült olajat alkalmazzuk. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben szárított virága és a belőle nyert illóolaj hivatalos.
Mire használható?
Hatásosságát nyugtalanság, álmatlanság és emésztési panaszok kezelésében tudományos bizonyítékok is igazolják. Nyugtató, elalvást segítő hatása nem csak az illóolaj inhalálásával érvényesül, teaként alkalmazva (1-2 kávéskanálnyi virágzatból készítsünk egy csésze forrázatot), illetve az ellenőrzött, gyógyszerkönyvi minőségű illóolajból 1-4 csepp kockacukorra cseppentve fogyasztva hasonló hatást vált ki. Nyugtató fürdőhöz 20-100 g levendulavirágból készítsünk 2 liter főzetet, majd adjuk a fürdővízhez. Az elalvást segítő, valamint molyriasztóként is felhasznált levendulapárnák Európa-szerte népszerűek.
Jelenleg vizsgálatok folynak a levendulavirág ígéretes antibakteriális, antioxidáns, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásaival kapcsolatban is.
További információ az év gyógynövénye oldalon található.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont “Levendula – az élet illata” címmel ismeretterjesztő filmet is készített róla.
A 26 perces, különleges kép- és hangminőségű film a levendula évezredeken és kontinenseken átívelő, nagy kalandját mutatja be. A tihanyi őslevendulástól az egyiptomi piramisokig, a
Francia-Alpoktól a Szentföldig erednek nyomába a bájos növény históriájának.
A filmben megismerhetjük a levendula a római fürdőkultúrában, vagy a gladiátorok életében betöltött szerepét.
“Az alkotók utánajártak a múmiák készítésekor használt herbáriumoknak, de az is kiderül a filmből: Napóleon kedvence a levendulás forró csoki volt. Arra az izgalmas kérdésre is keressük a választ, hogy a Názáreti Jézus sírjánál ott volt-e a levendula: az élet illata?”
A demót alább megnézhetjük, az egész filmet azonban csak a tihanyi Levendula házban láthatjuk – egyelőre.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: