I love Franciaország

Ez kész agyrém! – összeverekedtek a Nutelláért

Volt, ahol rendőrök tettek rendet, mert a bolti dolgozók sem bírtak az emberekkel.

A franciaországi Intermarché áruházlánc csütörtökön nagyon kedvező, 70 százalékos árengedménnyel kínálta a Nutellát, 4,50 euró helyett csupán 1,40 euróért. Az akció óriási siker volt, de nagy balhé is lett belőle, mert az emberek teljesen megőrültek, hogy olcsóbban szerezhessék be a közkedvelt édességet:

 

 

 

 

 

ütötték, lökdösték egymást, valahol még rendőrt is kellett hívni a megvadult vásárlótömeghez.

 

foto

 

„Mint az állatok. Egy nőnek megrángatták a haját, egy idős hölgy egy dobozt tett a fejére védekezésképpen, egy másiknak vérzett a keze”

– számolt be egy vásárló a francia sajtónak.

 

 

„Megpróbáltunk közéjük állni, de minket is lökdösni kezdtek”

 

– mesélte a helyi Le Le Progrès lapnak a egy áruházi dolgozó L’Horme-ban, ahol egy vásárlónak úgy behúztak, hogy monoklija lett.

 

 

 

 

Beszámolók szerint a dél-franciaországi Saint-Cyprien áruházában az emberek egy árufeltöltőre vetették magukat, aki egy raklapon vitte a Nutella-üvegeket.

 

 

Az észak-franciaországi Ostricourtban rendőrt kellett hívni, mert a vásárlók bunyózni kezdtek, de hasonlóról számoltak be Roubaix-ból, Wingles-ből és Marles-les-Mines-ből is.

 

Az Intermarché egyik alkalmazottja elmondta, hogy a történtek után új rendszerre van szükségük, mert nem szeretnék, ha a jövőben hasonló történne.

A látottak szerinte a francia-orosz berezinai csatába is beillettek volna.

 

Ezzel szemben a Rive-de-Gier bolt vezetője tagadta, hogy bármi súlyos eset történt volna:

 

„Sok ember volt és nagy hangzavar, de az erőszakosságról szóló híreken meglepődtem, mert nem igazak”

 

– mondta, hozzátéve, hogy az akció sikerrel zárult.

 

Ezt bizonyítja az is, hogy a montbrison-i boltban csütörtökön reggel

 

mindössze 45 perc alatt elfogyott 700 Nutella.

 

forrás

 

update: Keddtől újabb 70 %-os kedvezményt kínál az áruház, most pl a pelenkákra. Bele sem merek gondolni ha egy mogyorókrémért ez volt mi lesz itt :O

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!